Réges-régen ettem Angliában először narancslekvárt. A gyerekkori énemnek kellett pár falat, mire megtudtam szokni és kedvelni az új ízt. Mára ez odáig fajult, hogy szerintem a narancslekvár az a lekvárok királynője számomra :-D Néha kapok innen-onnan igazi narancslekvárt, de vágytam rá, hogy készíthessek magamnak. Főleg a szilvalekvár után. 
Tavaly már elindultam a lekvárfőzés útján, de télvíz idején a környékünkön egyáltalán nem kaptam dzsemfixet. Viszont idén készültem és már nyáron beraktároztam pár plusz zacskóval :-) Gondolom nem kell említenem, hogy most a karácsonyi bevásárlásnál szinte mindenhol kapható volt...
Ez igen kevés mennyiség, de arra elég, ha van pár fonnyadó narancsunk, akkor feldolgozzuk!
Apró bébiételes üvegekbe tettem és amikor kész lett akkor rögtön tudtam, hogy ez is nagyszerű gasztroajándék lesz. Nem is tévedtem!

Hozzávalók
  • 4 db nagy narancs
  • 1,5 dl narancslé 
  • 10 dkg cukor
  • őrölt szegfűszeg
  • 0,5 cs dzsemfix 3:1
Elkészítés
A narancsokat meghámozzuk, a fehér hártyát is eltávolítjuk. Kézzel széttépkedjük a narancs cikkeket.
A narancs húsát és a narancslevet egy főzőedényben tűzre tesszük.
Felforraljuk, mikor forr, belerakjuk a cukrot, szegfűszeget (ízlés szerint).
5 percig főzzük, majd a dzsemfixet is hozzátesszük. Utóbbival 3 percig főzzük.
Üvegekbe töltjük és konyharuhában hagyjuk hűlni.


Ezt a receptet már nagyon-nagyon régen kinéztem a nosalty-ról és nagyon vágytam már rá, hogy elkészítsem. Természetesen ez nem olyan egyszerű, így mindig csúszott a dolog. De most minden alapanyag megvolt hozzá és nem volt megállás...

Nem lesz belőle nagyon sok és nekem is csak ez ez egy maradt szerencsémre. De ehhez hozzáfűzném, hogy kiszámoltam, hogy mindenkinek csak egy jut :-P Az én véleményem, hogy ez egy tökéletes gasztroajándék karácsonyra, amikor valami tényleg reform dolgot szánunk az ajándékozottnak.


Hozzávalók
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg Rama
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tojássárga
  • 1 tk sütőpor
  • 1 mk mézeskalács-fűszer
  • 2 púpos ek kakaópor
  • narancslekvár
  • porcukor
Elkészítés
Először a lisztet, porcukrot, sütőport, mézeskalács-fűszerkeveréket, kakaóport összekeverjük, majd gyorsan beleöntjük a megolvasztott margarint. Végül hozzáadjuk a tojássárgát és jól összedolgozzuk.
A hűtőben 1 órát pihentetjük.
Porcukorral hintett deszkán 1 cm vékonyra nyújtjuk és linzerkiszúróval ugyanannyi teli és lyukas formát szaggatunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk.
Előmelegített sütőben pontosan 10 percig sütjük. Néhány percig hűlni hagyjuk a sütőlemezen, mert ilyenkor még nagyon lágyak és törékenyek.
A lyukas és a teli sütiket narancslekvárral (készítése itt) összeragasztjuk, majd a lyukakba kanalazunk még egy kicsit a lekvárból.
Végül meghintjük porcukorral.

Sütési hőfok 160 fok (légkeverés)
Sütési idő 10 perc
Az idei év mottója a karácsonyunknál a reform volt. 
Szeretjük a kacsát meggyszósszal és krokettel, így az újítás a narancsos kacsánál megállt.
A siker pedig... nos rá kellett döbbennem az ebéd után, hogy jövőre egy kacsa nem lesz elég ;-P

Hozzávalók
  • kacsa
  • 3 db narancs
  • alma
  • répa
  • hagyma
  • só, bors

Elkészítés
A kacsát megmossuk, megtisztítjuk. Kívül-belül besózzuk, borsozzuk és fél órára hűtőbe tesszük pihenni. Addig a Pataki tálat/ Európa tálat beáztatjuk. 2 db narancsot felszeletelünk, almát meghámozzuk, magházát kivesszük. Egy narancsot megpucolunk é 4 gerezdre szedjük. A répát, hagymát megpucoljuk. 
A kacsába tesszük az almát és narancsot. A kacsát betesszük a tálba, kevés vizet öntünk alá és egy pici kacsazsírt, befedjük a narancsszeletekkel és mellé pakoljuk a répákat, hagymákat.
Előmelegített sütőbe lefedve tesszük egy- másfél órára. Utána leöntjük a levét, hogy minimális maradjon és pirosra sütjük.
Hagymás tört burgonyával vagy párolt petrezselymes rizzsel tálaljuk.

Sütési idő 2,5- 3 óra


Gasztroajándéknak kerestem keksz receptet. Ami esetleg az egynapos postai utat is kibírja, karácsonyi és még finom is... Mondanom sem kell, hogy hosszú napokig kerestem, míg a szemem kiszúrta egy alaprecept! Azonnal megsütöttem és még melegen elfogyott. Így a következő adagot tudtam letesztelni eltarthatóságra.
Bevált :-) Bár lecsúsztam az idei gasztroajándékozásról, de jövőre biztosan sort kerítek rá!

Hozzávalók
  • 15 dkg zabpehely 
  • 15 dkg liszt 
  • 15 dkg cukor 
  • 15 dkg vaj 
  • 2 tk sütőpor 
  • 2 kk mézeskalács fűszerkeverék 
  • 2 ek méz 
  • 2 ek tej 
  • csipet só 

Elkészítés
A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálba, míg a folyékonyakat összemelegítjük.
Majd az egészet összekeverjük.
Kis kerek lapokat formázunk és sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk őket. Előmelegített tepsibe toljuk.

Sütési hőfok 175 fok
Sütési idő 10-15 perc

Csontleves és a húsleves nálunk szinte állandó vendég, ugyanis a férjem nagy kedvence. Így volt időm és lehetőségem kitapasztalni, hogy számunkra melyik leves a legfinomabb... Igyekszem leírni a receptet, de ahogy nagymamáink mondták, a szív a titka...
A levest tegyük fel korán reggel és délig szépen elrotyog. Hozzá sem kell nyúlni.

Hozzávalók

  • karajcsont
  • 5 szál sárgarépa
  • 2-3 szál fehérrépa
  • zeller
  • hagyma
  • karalábé
  • krumpli
  • mindenféle zöldség 
  • só, szemes bors
Elkészítés
A csontot megmossuk és 3-4 liter vízben feltesszük főni. Amikor forr a habot lekanalazzuk róla pici szűrővel. Ezt többször megismételjük. Ilyenkor a víz már nem bugyog, csak gyöngyözik. Ez nagyon fontos! Amikor már nem habzik tovább, akkor beletesszük a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk. Esetleg húsleveskockát tehetünk bele. Nagyon alacsony hőfokon, gyöngyözve főzzük még 1-2 órán keresztül. Közben kóstolhatjuk.
Tálalás előtt kivesszük a húst és a zöldségeket, egy-egy tálra. Majd leszűrjük a levest.
A tésztát külön kínáljuk hozzá.


Sokféle mézeskalácsot ettem az évek alatt és eddig nem találkoztam igazán finommal. De idén a nagyfiam a Mamától úgy jött haza, hogy neki ez nagyon ízlik és kér még. Illetve a karácsonyi zabpelyhes keksz is nagyon ízlett neki, így nem volt más választásom és készíteni. Akarom mondani készítenünk. Mert ugye ez gyerekprogrammal egybekötött sütikészítés, amit a fiúk nagyon élveztek.

Idő híján voltam, ezért egy gyorsított változat mellett döntöttem. A hagyományos változat receptjét egy kedves könyves bloggertől megkaptam, így az elmentve és jövőre betervezve :-)

A díszítés is hasonló okokból kimaradt. Bár biztos nem okozott gondot, mert ennyi maradt fotózásra :-D

Ami fontos, hogy attól, hogy nagyon egyszerű és gyors a recept, mégis puha maradt jó sokáig és nem volt csípős íze! Ha jutott volna idő cukormázra, tuti mind elfogy 1 nap alatt ;-)

Hozzávalók

  • 50dkg liszt
  • 12,5 dkg cukor
  • 12,5 dkg méz
  • 3 tojás
  • 3 tk sütőpor
  • 3 ek mézeskalács-fűszer
  • tej
Elkészítés

A hozzávalókat összegyúrjuk és fél órára hűtőbe tesszük.
Lisztezett deszkán kisujjnyi vastagra nyújtjuk, szaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Tejjel megkenjük a tetejét

Sütési hőfok 175fok (légkeverés)
Sütési idő 7-8 perc

Második kisfiam születésekor az egész karácsonyt volt szerencsém a kórházban tölteni. Akkor a legjobb barátnőm látogatáskor egy egész tál válogatott karácsonyi finomságokkal lepett meg. Zserbó, bejgli, sós, gesztenyés süti, hókifli és apró kókuszgolyók volt a tálon. Azóta minden évben kötelező nálunk a kókuszgolyó. Viszont idén a férjem kérésére ugye reformoztunk és én is Raffello mániában égek, így ezt készítettem. 

A siker nem maradt el... férjem öccse máris kérte a receptet ;-)

Íme!

Hozzávalók
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg Rama
  • 25 dkg kókuszreszelék
  • 2 cs vaniliás cukor
  • 2 cs  tejszínhabpor
  • 1dl víz

Elkészítés
A vizből és cukorból szirupot főzünk. Hagyjuk hűlni.
A hozzávalókat összekeverjük és hütőbe tesszük félórára, hogy formázhatóvá váljon.
Kókuszreszelékbe forgatjuk.
Fogyasztásig a hűtőben tároljuk.

Elkészítési idő
5+10+5+30+15 perc


Még gyerekként készítette anyukám a zserbót minden egyes karácsony alkalmával.
Amikor elköltöztem otthonról, hogy levegyem a terhet a válláról én készítettem a zserbót. Később a férjem családjának is én készítettem a süteményt, majd a Dédik is kértek, a keresztanyukák is... 
Végül a zserbókészítés MFKata hagyománya lett...
Végre eljött az én kedvenc ünnepem, melyre már hónapokkal ezelőtt rákészülök...
Viszont 2009 óta, amióta kishercegem megszületett azóta valami mindig közbejön.
December elsejével új házba költöztünk, melyet hamarosan megvásárolunk. De természetesen ez azt jelentette, hogy nem úgy ment a karácsonyi készülődés, mint másoknál. Mire kipakoltam minden zsákot és végre az új ház díszítésébe is belefogtam, jött egy fincsi járvány, ami szépen átfutott a családunkon (hála az égnek a férjem megúszta). De nem akárhogyan, minden 3 napra jutott valaki... így karácsony előtt két nappal  nálunk még sem a Jézuskának nem küldtünk SMS-t, sem a karácsonyi menü nem volt megvásárolva és nem még elkezdve... Mondanom sem kell, hogy a nagy szaladgálásban valami mindig kimaradt, ami nem az elfogyott...
Bár panaszra nincs okom, mert a végére csodálatos karácsonyunk lett tekintsünk el a lángoló fától. 
Az ételek finomak lettek, csodálatos képek születtek és minden elfogyott.
A bökkenő karácsony után született. Hasonlóan a 2011-es karácsonyi ételfotókhoz, az idei képeket is sikerrel letöröltem a telefonomról. A tanulság ebből az lett, hogy a nyuszi hoz nekem egy übercsoda-fényképezőgépet :-D
Szóval most mindentől eltérően receptem van és fényképem nincs :-(



Karácsonyi menü

Karácsonyi édességtál

Gasztroajándék


Még mindig tisztán emlékszem a napra, az érzésekre, amikor Erik hercegem született...
Immáron 3 éve... Az én kis Thomas és vonatmániás fiamnak milyen tortát is készíthettem volna? Nagyon szerettem volna Thomas tortát, de 5 főre azért egy 12/15/20 szeletes torta egy kicsi soknak tűnt.
Ezért maradtunk a vonatos torta mellett, melyet a Bulitorták c. könyvből szedtem. De még így is feleztem a mennyiségeket, mert ez is elvileg 18 szeletesnek felel meg.


Ami módosítást még belevittem, hogy a kerekek mézeskalácsból, a mozdony kéménye szaloncukorból van és a csokiöntetet a megmaradt mikulásfigurákból készítettem. Idényszerűen ;-)







Még mindig alma-lázban égek. Valami gyors és mégis nagyszerű sütit/tortát kerestem. Amit esetleg a fiúk is megesznek, mert ők hatalmas finnyagépek... Végül ezt találtam és valami isteni finom! Aki szereti a sült almadarabokat és a fahéjat, azoknak bátran ajánlom.

Hozzávalók

  • 15dkg liszt 
  • 15dkg margarin
  • 13dkg cukor 
  • 4 egész  tojás 
  • 2 alma 
  • 1/2 cs sütőpor 
  • 1 mk őrölt fahéj 
  • 1 citrom reszelt héja 
  • csipet só
Elkészítés
A vajat habosra keverjük a cukorral. Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, ezzel is kikeverjük. Ezután jön a liszt, amibe belekevertük a sütőport, a fahéj, csipet só és a citrom héja. Az almákat megtisztítjuk, kisebb kockákra vágjuk, hozzáadjuk és lazán belekeverjük a tésztába. Először kevesebbet tegyünk bele, figyelve arra, hogy ne legyen túl sok az alma. A tojások fehérjét kemény habbá verjük és nagyon óvatosan beleforgatjuk a masszába. Sütőpapírral kibélelünk egy tortaformát és beleöntjük. Betesszük az előmelegített sütőbe és szép aranybarnára sütjük. Ha kissé kihűlt, fahéjas porcukorral megszórva tálalhatjuk.


Almaidény van. Én nagyon szeretem az almát, de sütiben az igazi :-) Tavaly készítettem Dédikém almáspitéjét... arra vágynék, de azt hiszem ez még korai. Főleg így a Halottak napja környékén, amúgy is érzékeny vagyok. De! Sütinek lennie kell! Végül ezt találtam és hihetetlen módon, nagyszerű sikere lett. A fiúk körülbelül 10 perc alatt eltüntették. Végre ettek egy kis almát ;-)

Hozzávalók

  • 3 db tojás
  • 30 dkg cukor (lehet kevesebb is alma, édességétől függ) 
  • 30 dkg reszelt alma 
  • 1/2 cs sütőpor 
  • 30 dkg rétesliszt 
  • fahéj ízlés szerint (én fél kk-lal raktam) 
  • negyed kk gyömbér (elhagyható)
Elkészítés
Egy nagyobb tálba készítjük el a tésztát: az egész tojásokat, a cukrot, a sütőport, a fahéjat, a gyömbért habosra keverjük robotgéppel. Hozzáadjuk az almát, ha sok a leve, kicsit kicsavarjuk, lecsepegtetjük, összekeverjük. Jöhet bele a rétesliszt, ezzel is keverjük, végig robottgéppel dolgozunk. Sűrű piskótaszerű tésztát kell kapnunk, ezért ne egyszerre rakjuk hozzá a lisztet, hanem apránként. Liszt minőségétől függ, ezért előfordulhat, hogy picit több vagy kevesebb kell bele. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, és beleöntjük a tésztát, egyenletesen elsimítjuk, tűpróbáig sütjük, mint a piskótát. 
A délutáni uzsi nálunk mindig valami finomság, amit anya sütöget... Hol nagyobb horderejű, hol kisebb... A fiaim no és az apukájuk is nagyon szeretik a kekszeket, cookies-t. Zabpelyhes változatban is készült, de a recept szokás szerint elkutyulódott. Így most megint készítettem egy változatot, de most hozom a képet is...

Hozzávalók

  • 10 dkg zabpehely 
  • 15 dkg liszt 
  • 8 dkg cukor 
  • 12 dkg Rama 
  • 10 dkg csoki 
  • 1 tojás 
  • 1 cs sütőpor

Elkészítés
A csokit apró darabokra tördeljük, majd félretesszük. A puha margarint kikeverjük a cukorral és a tojással - egy másik tálban pedig a lisztet, a zabpelyhet, és a sütőport. A száraz és nedves részeket összeöntjük, elkeverjük, hozzáadjuk a csokikockákat, majd golyókat formázunk, lapítjuk és egymástól kellő távolságra tesszük a sütőpapírral bélelt tepsiben, mert sülés közben nőni fognak Közepes hőmérsékleten 8-10 percig sütjük. Amikor a kekszeket kivesszük még puhák, ezért óvatosan kell őket kiszedni, de mire kihűlnek, ropogósak lesznek.


sütési hőfok: 180°C alacsony
sütési mód: hőlégkeveréses gázsütőben sütve
Évek óta szemezgetek a tökökkel, de eddig még nem jutottam el odáig, hogy faragjak is. 
De idén már MP kérésére és persze az enyémre vettünk egyet és egy el is készült. 
Jövőre valószínű nagyobb tökfaragást rendezünk, de idén ezzel az eggyel kívánok 
Happy Halloweent!





Mindig veszek túrót, meg bevágom a fagyasztóba. Én nagyon szeretem és az egyik olyan alapanyag, amiből bármikor lehet bármilyen finomságot készíteni. Főételt, desszertet, sós aprósüteményt, péksüteményt...
De most egy hagyományos péksüti készült belőle...

Hozzávalók
  • 3 dl tej
  • 1 kk só
  • 5 dkg cukor
  • 7,5 dkg Rama 3 bő kanál olaj
  • 50 dkg liszt
  • 1 cs élesztő
  •  1/2 kg túró 
  • 10 dkg cukor 
  • 1 vaníliás cukor 
  • fél citrom reszelt héja 
  • 1 tojás 
  • 1 ek búzadara (én kihagytam)
  • 1 tojás 
Elkészítés
Szokás szerint a kenyérsütőgépbe dobáltam fenti sorrendben  a hozzávalókat. Langyos helyen letakarva hagyjuk kelni fél óráig.
A túrót jól összekeverjük a kétféle cukorral, a citromhéjjal, a darával (én ezt kihagytam) és a felvert tojással. Aztán a tésztát kb. 40x40 cm-es négyzetté nyújtjuk, majd 10x10es kockákra szeljük. Mindegyikre 1-1 jó evőkanál tölteléket halmozunk, a szemben lévő csücsköket egymásra hajtva batyut formázunk. Ha esetleg szétnyílna, tojással kell megkenni. Tepsire rendezzük a batyukat. Tetejüket tojással megkenjük. Pihentetjük, amíg a sütő bemelegszik.


sütési hőfok: 
160°C alacsony hőfok
sütési mód: 
hőlégkeveréses gázsütő
A hosszú hétvégére bableves volt tervezve és másodiknak valami kelt tésztára vágytunk. Középső hercegem és az apukája felvetették a kakaós-csigát, de őszintén megmondom, hogy én kevésbé vágytam rá. Már csak azért is, mert a fahéjas-csiga mostanában jobban csúszik. De azért elkezdtem keresgélni és végül találtam egy kakaós-fahéjas-csiga receptet. Gondoltam uccu neki, próbáljuk ki!!!
A végeredmény az lett, hogy vacsorára alig maradt belőle ;-)
Állagra és kinézetre is talán ez hasonlít a legjobban az igazi kakaós-csigához.

Íme a recept

Hozzávalók

  • 1 tasak élesztő 
  • 1/2 l tej 
  • 2 tojás 
  • csipet só 
  • 15 dkg vaj 
  • 8 ek cukor 
  • 65-70 dkg liszt 
  • 4 ek kakaó 
  • 1 ek fahéj
Elkészítés
A tejet, csipetnyi cukrot, tojást, sót, 2 ek vajat és a lisztet a kenyérsütőgépbe tettem dagasztó-kelesztő programra. Majd duplájára kelesztettem.
Közben előkészítjük a tepsit: vajjal kikenjük és megszórjuk cukorral, így a csigák alja is ropogós lesz. Miután a tészta megkelt hosszú téglalap alakúra nyújtjuk. A megtöltés legegyszerűbb módja az, hogy egyenletesen eloszlatjuk rajta a kakaóval és fahéjjal összekevert cukrot, és meglocsoljuk a maradék olvasztott vajjal. Szorosan feltekerjük és süthető is.

Előkészület 30 perc
Sütési idő 25 perc
Sütési hőfok nem adott, de inkább alacsonyabb hőfokon sütöttem.


A kakaóscsiga után vagy mellett a másik nagy kedvenc...

Hozzávalók

  • 40 dkg liszt 
  • 1 cs élesztő 
  • kb 2 dl langymeleg tej 
  • 4 dkg + 7 dkg cukor 
  • 7 dkg + 10 dkg Rama 
  • 4 ek őrölt fahéj 
  • 1/4 tk só
Elkészítés
A kenyérsütőgépbe belerakom a dolgokat és hagyom dagasztani-keleszteni. Míg kel a tészta, addig összekeverjük a 10 dkg margarint,7 dkg cukorral és 2 ek fahéjjal. Ez kint maradhat szobahőmérsékleten, úgy könnyebb lesz kenni. Lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát, próbáljuk téglalap alakúra (ha sikerül kb 30x70 cm-esre). Megkenjük a fahéjas-cukros margarinnal, és felcsavarjuk. 3-4 ujjnyi vastag szeleteket vágunk, és betesszük sütőpapírral bélelt tepsibe. Ha reggelire készítjük, akkor tegyük be lefóliázva a hűtőbe vagy hideg helyre előtte este. Reggel tegyük be a hideg sütőbe, és úgy kapcsoljuk be (így fel tud melegedni a tészta és a forma is. Ha nem akarunk egy éjszakát várni, akkor is pihentessük 10 percet a tepsin, mielőtt betesszük a sütőbe.
Az a szerencsés helyzet adódott, hogy a szomszédasszonyomnak túl sok szilvát ajándékoztak. Így ő a felét nekem adta. Egy darabig azt sem tudtam mit kezdjek vele, de végül a lekvárnál és a szilvás gombócnál és a szilvabefőttnél maradtam. Jött az ipari mértékű magozás és a szilvabefőzés. De nem akárhogyan. Kenyérsütőgépben. :-)

Balról jobbra haladva: szilvabefőtt - fahéjas szilvadzsem - szilvalekvár - 1 üveg diétás fahéjas szilvadzsem ( az én téli diétámra készülve.

És a recept?

...
Közel a költözés és ideje kienni a hűtőt... a hűtőben viszont sok finomság lapul. Mondjuk egy kis gesztenyepüré. Persze nálunk a natúr fogyasztása sem okoz gondot, de gondoltam felavatom az új tortaformám :-) Eszembe jutott a Papi szülinapjára készített torta... kénytelen voltam elkészíteni. Persze a siker nem maradt el, ahogy a képek is mutatják a recept alatt :-D A recept eredetije dupla mennyiségekkel volt megadva, feleztem a tortaforma miatt.

Hozzávalók

  • 3 tojás 
  • 3-4 ek cukor 
  • 5 dkg olvasztott vaj 
  • 3 ek finomliszt 
  • 1 ek keserű kakaópor 
  • 1/4 cs sütőpor 
  • Krémhez: 25dkg cukrozott gesztenyemassza 
  • 10 dkg puha vaj 
  • 10 dkg cukor 
  • 1 cs vanília ízű pudingpor 
  • 1,5 dl tej 
  • 2-3 ek rum 

  • Tetejére: 2,5 dl Hulala 
  • 1 cs habfixáló
  • csokoládé reszelve
Elkészítés
A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd hozzácsurgatjuk az olvasztott és langyosra hűlt vajat, és 1-2 percig tovább keverjük. A lisztet a sütőporral és a kakaóporral elvegyítjük, a tojások fehérjét pedig kemény habbá verjük. A lisztes keverék 1/3-át a cukros tojásra szitáljuk, a tojáshab 1/3 részét is rákanalazzuk. Óvatosan összeforgatjuk, és a többi  lisztes keveréket és a tojáshabot is a masszához keverjük. Egy tortaformát sütőpapírral kibélelünk a tésztát belesimítjuk, és megsütjük.
A krémhez a pudingport a tejben, 5 dkg cukorral sűrűre főzzük és langyosra hűtjük. A vajat előbb magában, majd a maradék cukorral habosra keverjük, összeforgatjuk a villával áttört gesztenyemasszával,. Majd simára keverjük benne a pudingot. A krémet szép egyenletesen eloszlatjuk a tésztalapokon. A Hulalát (vagy a habtejszínt 1 cs habfixálóval) félig felverjük, a cukrokat is hozzáadva, kemény habbá verjük, rásimítjuk a krémre, és 1 órán át hűtőben dermesztjük. Tálalás előtt csokit reszelünk rá.




Évek óta én készítem a saját szülinapi tortám. Idén sem lehetett másképpen és már nagyon régóta vágytam egy kávés édességre vagy mondjam inkább tiramisura? Viszont nagyon félek a nyers tojástól, így folyton csak halasztgattam. De itt az eperszezon és a születésnapom is... nem vártam tovább és mázlimra egy nagyon finom receptet találtam, amibe nem kell nyers tojás :-)

Hozzávalók

  • 25 dkg eper
  • 40 dkg mascarpone
  • 1 dl Hulala
  • 10 dkg porcukor
  • 20 dkg babapiskóta
  • 1 dl hideg feketekávé
  • 2-3 ek instant kakaópor

Elkészítés

Epret megtisztítottam és felszeleteltem.
A tejszínt, a mascarponét, cukrot habosra kevertem.
A tortaformát kibéleljük piskótával (én ezt úgy csináltam, hogy az alját levágtam és így megállt magában.
A piskótát gyorsan a kávéba mártottam- így csak félig lett kávés. Ezt tesszük a tortaforma aljára.
A krém harmadát rátettem és egy sor eper. Aztán megint kávéba mártott piskóta és egy sor krém- egy sor eper. Illetve a maradék krémet rákentem a tetejére, majd formáztam.
Pár órát pihent a hűtőben, kakaóport szitáltam rá és utána ünnepeltem :-) 

Előkészítés: 30 perc + pihentetés
Sütési idő: -
Sütési hőfok: -


Hozzávalók

  • 500 g liszt (az eredeti recept szerint 00ás liszt, de én olyat még soha nem kaptam)
  • 1 ek durva szemű tengeri só 
  • 300 ml langyos víz 
  • 1 tk cukor 
  • 1 tasak (7 g) szárított élesztő 
  • 3 ek olívaolaj

Elkészítés
Három gyerek mellett a gyorsaság híve vagyok... így mindent bedobálok a kenyérsütőbe és fél óra kelesztés után kiveszem. Olajozott tepsibe teszem, a szélekbe sajtrúdakat teszem. Pizzaszósz, sajt feltét. 200 fokon 10-15 perc alatt megsütjük.

Pizzaszósz

  • paradicsompüré
  • fokhagyma
  • oregánó
  • bazsalikom
  • bors

Ezt is én készítem, mert egy régi olasz baráttól megtudtuk, hogy az egyszerűség a titka a legjobb pizzáknak. És tényleg! Paradicsompürét vegyünk (hámozott paradicsom is jó, de azt aprítani kell és magos marad) és tegyük fel melegíteni. A fűszereket beletesszük és összeforraljuk. A mennyiségeket nem tudom, mert a férjem kevésbé szereti az oregánót, de a bazsalikomot nagyon szeretjük...

Érdemes kipróbálni, azóta nálunk az egyik kedvenc a házikészítésű pizza :-D
Már megszámolni sem tudom, hogy hányszor kértem el Anyukámtól ezt a receptet. Mindig eltüntetem, viszont annyira finom és olyan, amilyennek mi szeretjük, hogy itt a helye a receptek közt :-)

Hozzávalók

  • 7 ek búzadara
  • 1 tojás
  • 3 ek olaj
  • bors

Elkészítés

A hozzávalókat összekeverjük és állni hagyjuk, kb 10-15 percig. A levesbe vagy lobogó sós vízbe kis kanállal szaggatjuk.

Előkészítés: 5 perc
Főzési idő: 5 perc


Keresem...

Kapcsolat


Follow on Bloglovin

A konyha ördöge...

• 3 kisfiú anyukája • esküvőszervező/ műkörömépítő • blogger • twimom/ tvdmom • moly • sorozatfüggő • hobbicukrász

Még több MFKata...

Gasztroblogok

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye

Ti ezt nézitek

Archívum

Vendégeim

...
A blogon látható ételeket MFKata készítette.
Akadnak olyan bejegyzések, melyekhez még nem töltöttem fel a receptet, de ami késik nem múlik!!!
Ha esetleg valamelyik étel érdekel, de nincs recept > szólj és máris előre veszem a listán :-)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...